2010. június 13., vasárnap

Hazaérkezés?

Gondolom már nem sokan nézitek az oldalt, de sajnos a történetünk nem ért még véget! Aki tud, légyszi szorítson, hogy a bőröndjeink megkerüljenek! És SOHA SENKI NE UTAZZON ALITALIA-VAL! :(

2010. június 11., péntek

13-14. nap

13. nap: vásárlásos napot tartottunk, lent Downtown-ban, Alsó-Manhattanban. Vettünk ezt-azt.
Estére stílusosan moziban megnéztük a Szex és New York-ot a lányokkal közösen. Ez volt röviden a 13. napunk.
14. nap: Sok dolgot terveztünk erre a napra, szerencsére mind sikerült belezsúfolnunk.
Reggel 9-kor metróra pattantunk és átmentünk Brooklynba. Onnan sétáltunk át a Brooklyn-hídon, aztán Wall Street, utána hajózás. A Staten Island Komppal ingyen elhajókázhattunk a Szabadság szobor mellett oda és vissza. 1 óra alatt meg is fordultunk.
Aztán Kínai negyed és Little Italy. Onnan még egy metró be a Rockefeller Centerig, aminek pedig felmentünk a leges-legtetetéjre, 70. emeltre. Még világosban érkeztünk és sötétedésig maradtunk. Készültek jó képek.Este fél 10-re értünk haza, kellően fáradtan.


Most már ülünk a buszon, tartunk Boston felé. Milyen modern kis busz, van rajta Wifi, jól jön, mert így hírt adhattunk magunkról.

Most már elköszönök, Rómából jelentkezem legközelebb.

Sok puszi, minden okés. Maci&Sziszi

11-12. nap

Egy nap lemaradásom van. Internet hiánya miatt, csak rövid bejelentkezésekre futotta, azok is köszönhetőek az 5. utcában lévő Apple Store-nak.
A 11.nap programja a következő volt: Csak 9 óra körül tértünk magunkhoz, reggeli, aztán indultunk a ’belvárosba’. Times Square és környéke, 5. utca és a Park sugárút. Többnyire boltról-boltra jártunk, voltunk az NBA boltban, NBC (TV-s) boltban, egy olyan ruha boltban, ahol modell külsejű fiúk és lányok az eladók (tényleg láttam jóképű fiúkat), többszintes játékboltban, Apple Store-ban, NHL… Így is sikerült lejárnunk a lábunkat. Ebédre végre valami leves-félét sikerült találnom, finom volt, de azért nem egy otthoni Anyu-féle borsóleves. :-)
Délután Broadway jegyvadászat kezdődött. 3-kor nyitottak a pénztárak, kígyózó sorok. 2 darab nyerte el tetszésünket, abban maradtunk, győzzön az olcsóbb. És a nyertes: 39 Steps lett. Ez az előadás már Off-Broadway darabnak számít, ami annyit jelent, hogy pár hónapja még a Broadway-n adták elő, már onnan lekerült, és most a Broadway utcájáról nyíló köztes utcán található színházban játsszák. A színház előtt még hazamentünk átöltözni szép ruhába. 8-kor kezdődött az előadás, ahova taxival érkeztünk. A 39 Steps egy Hitchcock szerzemény. Bár a könyvet nem ismerem, a színpadi feldolgozása briliáns volt. Csak 4 színész játszott, de ők négyen 150 karaktert alakítottak a 2 felvonásos darabban. Zseniális megoldások, látványos mozdulatok-mimikák, vicces szöveg (nem értettünk 100%-ban mindent, de a lényeg megvolt). Nagyon-nagyon tetszett.
Színházi előadás is kipipálható a New York-i programunkban. :-)
12. nap: A teljes napot a Central Parknak és környékének szántuk. Szerencsére az időjárás is így gondolta. Kis felhőkkel, de napos időnk volt. Nem az az izzasztó meleg, mint az előző napokon, de kiránduláshoz bőven rendben volt.
Fél 11 körül indultunk itthonról. Nagyjából tudtuk, hogy a park déli felén vannak leginkább bicikli kölcsönzők, így arra vettük az irányt. Ahogy a környékre értünk, máris ’bele botlottunk’ egy fickóba, aki bicajkölcsönzőt hirdetett. És néhány perc múlva már fel is pattantunk a bicikliinkre és már kerekeztünk is a Central Parkban. Bár az egész park kesze-kusza hálója a kisebb-nagyobb utaknak, biciklivel csak a parkon körbe haladó úttesten szabad menni. Az is jó nagy kör volt, könnyedén kihasználtuk a 2 órás kölcsönzési időt. Egészen a park északi feléig feltekertünk, ami már Harlem határa. Láttuk a Dakota házat, ahol egykor John Lennon lakot, és ahol szegényt 1980.12.08-án (szülinapomon) meggyilkoltak. Emlékére kövekkel kirakott Imagine motívumot is megnéztük. Miután visszavittük a bringákat, gyalog is még elsétáltunk azokon a kis utakon, ahova biciklivel nem mehettünk. Harlemi fiatalok utcai show-jába boltlottunk, táncoltak, ’Michael Jackson is közöttük volt’, nagyon ügyesek voltak. Ha minden igaz, sikerült felvennem őket, remélem élvezhető felvétel lett. Jó 1 órára, követve a helyiek nagyon pozitív viselkedését, mi is a fűbe vetettük magunkat. Okosan már reggel úgy indultunk, hogy bikini felsőt vettünk, így kicsit napozni is tudtunk. Nagyon jó volt, kicsit a lábainkat is pihentettük. :-)
6-tól a Múzeumok Éjszakája kezdőtt a park mellett az 5. utca Museum Mile részén. Tervek szerint 2 múzeumot néztünk ki, Guggenheim-et és a New York Múzeumot. Hát azzal nem számoltunk, hogy ennyire sokan mások is ezt a programot tervezték, meglepetésünkre tömeg fogadott minket a múzeumok körül. A Guggenheimbe olyan sor volt, hogy a komplett háztömböt körbe érte. Ezt látva Sziszi inkább döntött a másik mellett, én meg ragaszkodtam ehhez, szóval kettéváltunk, ő nézte a New York Múzeumot, én pedig a Guggenheim-et. Már maga az épület megérte, hogy belülről is lássam. Egy két alkotás számomra nem mondott sokat, de láttam híres festők képeit (Picasso, Monet, Manet, Van Gogh…)
Most már itthon. Minden rendben velünk, reméljük otthon is. Halljuk, hogy odaért a nyári meleg, örülünk. Sok puszi mindenkinek!
Maci&Sziszi

Ééés megkerültünk!

Huston, itt két elveszett lány jelentkezik!
Szeretnénk hazajönni! :)))

Na viccet félretéve, eddig is megvoltunk, sőt nagyon is jól, csak épp a netnek voltunk kicsit hiányában. Most épp a Nagy Szürke Kutya (Grey Hound) fedélzetén zötyögünk Boston felé. Ennek megfelelően most gigamega hosszú bejegyzéssel jelentkezünk, és külön ajándékkal készültünk azon kevesek számára, akik végig bírják olvasni. De kikérdezzük! :)

Akkor Ctrl C és Ctrl V. Jó olvasást!

"The Broad Way" - ez cím akart lenni anno
Most (amikor a bejegyzést megírom, sajnos publikálni nem tudom) 06.07. este van, nálatok már hajnal. Jecáék internet lopási lehetőségét sajnos zárolták úgy egy hete. De azért írok, nehogy elfelejtsem mi volt… De nem is! Utoljára képes sztorit ígértem:

Szóval tegnap jó szokásunk szerint rengeteget mentünk. Eleinte bőszen kattogtattuk a fényképezőgépeket, minden 20 emeletnél magasabb házat lefotóztunk, aztán meguntuk.

És íme néhány kivétel a házak közül. New Yorknak milliónyi sárga cab biztosít hihetetlen jó közlekedést. Még otthoni viszonylatban sem drága a taxi, itteniben nézve pedig rettentő olcsó. Vicces ahogy a filmekben látottakhoz hasonlóan leintegetjük őket. Gyakorlatilag felteszed a kezedet, és 5 másodpercen belül megáll előtted egy kocsi. Hátul touchscreen Tv van (hírek, térképek, időjárásjelentés, stb.), meg kártyalehúzó, és a végtelen derékszögű utcáknak köszönhetően pikkpakk odatalálnak mindenhova.

Na a következő kép már igényelhet egy kis magyarázatot. Sétálgatunk, sétálgatunk, követjük az útikönyvet, egyszer csak strand hang üti meg a fülünket. De nem strand volt, csak egy szimpla szökőkút. És egy fesztivál. Alapvetően gyerekeknek szólt, de a tudomány volt a téma, így közötte a Virginia Tech University okoska diákjai saját tervezésű és / vagy gyártású robotkáikat is bemutatták. Úgyhogy Bostonban sajnos nem jutottam el az IRobot Corp.-be, de mégis láttam „élő” robotot! Szupi volt!

Ide az eső elől menekülve tévedtünk be, és mekkora szerencsénk volt! Egy régi raktárépületből kialakított piac-szerűség forgatagában találtuk magunkat. Nagyon hangulatos volt.

Aaaztán június 7-e. A nap a Broadway-nek volt szentelve. A legnagyobb feladat a jegyszerzés volt, de persze nem ment könnyen. A délelőtti jegyiroda nyitvatartást persze lekéstük. De nem baj, volt a környéken néhány boltocska. Jaa, hogy 5th Avenue a világ egyik leghíresebb vásárlóutcája? OOps! A ruhavásárlást szerdára tartogattuk, de „ajándékilag” minden létező N-nel (és nem N-nel) kezdődő boltba bementünk. Sajnos a legtöbb csalódást okozott. Az NBA boltban nem volt Celtics nadrág a méretemben. Az NBC store már nem árulja a Jóbarátok DVD-t. Az NHL bolt pedig, na erről elvárásaim sem voltak, de nagyon picike. Az ebédünket ma a NYC Public Library kertjében fogyasztottuk nagyon kellemes környezetben. Délután végül sikerült megkaparintani a jegyeket. Hosszas tanakodás és sorban állás után végül 39 Steps című Hitchkock feldolgozást választottuk, és jól tettük. A sok musical helyett egy 100 karakteres, de mindössze 4 színésszel játszott láttunk, néha eszeveszett pörgés közben. Sajnos nem lehetett fényképezni, mint ahogy általában a színházakban, de azért belinkelem, ha valakit jobban érdekel:

Június 8-a is internet nélkül telt el. Annál több friss levegővel. Gondolnátok ezt New York City kellős közepén? A Central Park frenetikus. Kár, hogy Pesten nincs ilyen. Remélem, a Margit sziget kihúzza „elsüllyedés’ nélkül, és előttetek, mint tanúk előtt ígérem, hogy jobban ki fogom használni, mint eddig (sehogy). Mi úgy döntöttük, hogy a gyaloglásból elegünk van, és drótszamarakra pattantunk. Nagyon régen bicajoztam, és nagyon jól esett. Nem tudom, hogy hogy hozták össze az építészek, de a CP kerülő túra kb. 50 %-án lefelé gurulunk, 40-en pedig vízszintesen haladunk. Nem is értettem, hogy hogyan, de alig kellett felfelé tekerni.

Sajnos a biciklibérlés nem sokkal olcsóbb, mint az autóbérlés (ja ezt a sztorit le se írtam, de ennek lehet, hogy egy külön bejegyzést szentelek majd), úgyhogy 2 óra után újra a gyalogosra vettük a figurát, és bejártuk a gyalogos ösvényeket, és a látnivalócskákat is. Egy órát még napoztunk is!
Az este pedig a kultúráé volt ismét. A múzeum mile-nak nevezett szakaszon található NY legtöbb múzeuma, és sikerült kifognunk egy fesztivált is, amikor is ingyenes volt a belépő mindenhova. A terv szerint a Guggenheim és a NYC múzeumot akartuk megnézni, de amikor megláttuk az előbbi előtt álló sort – ezt nem hiszitek el, kb. 30 méter híjján körbeért egy blokkot! – szóval én felmondtam. Ki volt csukva, hogy ennyit sorban álljak! Maci viszont ragaszkodott hozzá, úgyhogy szétváltunk. Végül ugyanannyi idő alatt Medve megtekintette a híres festők műveit a Guggenheimben, én pedig megnéztem 4 kiállítást 2 múzeumban, és gyalogoltam oda-vissza 25 tömböt. De pont egyszerre végeztünk, úgyhogy együtt sétáltunk haza. Épp időben értünk haza, mert kezdődött az NBA döntő 3. mérkőzése. Sajnos a Celtics kikapott, de a meccs, amit végül 2 különböző sportbárban néztünk meg, izgi volt!

Jajjajjjajjj. Utolsó előtti nap, és még mindig nem tudtok rólunk semmit… Bakker! Nem lesz ember, aki végigolvassa majd ezt a bejegyzést.
Rövidre is fogom. A mai nap sajnos utolért minket a rossz idő. Konkrétan egész nap szakadt az eső. Ezért aztán boltokban töltöttük a napot.

Ja említettem, hogy volt egy kis probléma az autókölcsönzővel. A bibi mostanra még nagyobbra nőtt. Történt ugyanis, hogy az interneten kinézett árnak pontosan – nem is, kicsit többet – kétszeresét zárolták a kártyámon. Kétszer. Mondjam, hogy ez kicsi híjján a teljes USA körutam budget-je? Grrr! A saját bankom! Ha nem kollégákkal beszélgettem volna, 4-5-ször negyed órát telefonon, biztos üvöltöttem volna. Ha olvassa ezt valaki bentről, szóljatok Szászi Áginak, hogy készüljön egy jó kis panaszadatlapra! hihi

Na így már nem lesz olyan rövid. Lényeg, hogy vásárolgattunk néhány cuccot, aztán pedig, hogy nagyon autentikusak legyünk, megnéztük a moziban a Szex és New York 2 mozit. Béna egy film, de ez mekkora már?! hihi

És back Real time. Csak egy pár szó még a tegnapi napról. A múlt héten kicsit lustásan közlekedtünk a városban, és nagyon sokminden maradt a legvégére. 12 óra gyaloglással felfedeztük egész lower Manhattant majd megnéztük a Boston - Lakers 4. meccset, aminek az eredményét, Danira tekintetttel nem árulhatom még el.

Na átadom a gépem Medvének is. Puszi! Most már pikk-pakk - laza 34 óra múlva - otthon vagyunk...

2010. június 7., hétfő

A Nagy Alma 2.

Kar, hogy ellottem mar ezt a cimet, mert ma autentikusabb lenne. Nem ecceru netet varazsolnunk itt NY-ban... de szerencsere az Apple egy nagyon jo fej ceg. :) Gyakorlatilag turistaval van tele, aki mind emailezik, vagy szallast keres. De hat ha ez jo nekik...

Ma igazabol csak egy fotoriportot akartam postolni, de sajnos a pendrive-ot azert nem lehet rahegeszteni a gepre. A lenyeg a lenyeg, tegnap nyert a Celtics LA-ben, mi pedig ezt kellokeppen megunnepeltuk mindenfelel flancos, zartkoru NY-i clubokban. Pff ez flegma mi?! Jeca, Mesi orok halank Tietek! Hajnalban hazafele menet meg Danit is ebreszthettem, fura ez a nagy idokulonbseg.

Na megyunk, mert itt is hamar elmegy egy nap, ha az ember nem dolgozik, es rengeteg latnivalo var meg rank. Amikor tudjuk, potoljuk a kepeket is.

Irjatok! Puszi!

10. nap esteje

Csak, hogy a tegnap este torteneseit befejezzem. Vegul elmentunk bulizni. 11-re szedte ossze magat a lanycsapat, mindenki el tudja kepzelni, micsoda oltozkodes, keszulodes volt. Meg szerencse, hogy szert tettunk egy ket uj ruhadarabra az elmult napokban, mert amik nalunk voltak ruhak, nem lettek volna megfeleloek a new york-i ejszakai elethez. Minel dogosebb az ember, annal nagyobb a valoszinusege, hogy bejut az adott clubba. Mert, hogy puccos clubbokba mentunk. Haromba is. Olyanok, mint amiket a filmekben latni, bejarat elott sorban allas, hatalmas fekete biztonsagi orok az ajtokba, es dontenek, hogy megfelelsz-e a hely kovetelmenyeinek vagy sem. A 2 meter magas, szoke nok elonyt elveznek. (hat en ebbe nem nagyon ferek bele...). Szerencsere Jeca ismer minden ajtonallo emberket (meg o magas is es szoke is), szoval, odaertunk a klubhoz es a sorokat kikerulve besetaltunk. Nagyon menonek ereztem magam. :-) Ja es annyira jo kapcsolatai vannak, hogy meg az italt is ingyen kaptuk. Sziszivel bevezettek minket a new york-i clubbok vilagaba. Osszessegeben, en nem ilyen vagyok, de egyszer jo volt ezt is atelni. Ja az egyik klub az annyira meno, hogy Cameron Diaz, meg Jay-Z es Beyonce is szokott ott mulatni. Na hat ilyen estenk volt.
Mar mint a rutinos helyeik , taxit fogtunk ejjel, es hazamentunk. Fel 3 korul zuhantunk agyba, reggel pedig 9kor csorgott is mar az ebreszto.
Most amugy az Apple Store-bol kuldtem ezt a bejegyzest. De most mar megyek, atadom a gepet masnak is.

Puszi, M.

2010. június 6., vasárnap

10. nap

Vakációnknak már a 10. napjánál tartunk, elég gyorsan telnek a napok…
Szokásos időben kelés, gyorsan összeszedtük magunkat, aztán reggelizés és internetezés céljából egy 2 saroknyira lévő Starbucks kávézóba ültünk be. Ide még együtt mentünk lányok, Jeca (akinél alszunk) és Andi (akit meg Maine-ben látogattunk meg), valamint Sziszi és én. Mivel Jecának ma dolgozni kellett, ő reggeli után munkába ment, Andi pedig a délelőttjét futásra és internetezésre szánta. Mi pedig újabb ’teljesítmény túrára’ mentünk. A 78. utcától lesétáltunk egészen délre a Washington Square Parkhoz, ami pedig a 7. utcánál van. Hát, nem semmi séta volt. Amúgy nem vesszük sietősre a tempót, amikor úgy tartja kedvünk (na meg a lábaink már sajognak), akkor pihizünk egyet, mondjuk egy parkban, vagy ma épp a Broadway-n az úttest egyik lezárt felén kirakott székeken, vagy a Hudson folyónál lévő parkban. Ezen a hosszú úton láttuk a Grand Central Állomást, a Vasaló-házat, a 3. sugárúton egy kis utcai eszem-iszomos fesztiválba csöppentünk, sétáltunk a Broadway-n. A mai turné nagy részét a Chelsea/Greenwich negyedben töltöttük. Egy kis eső is volt, míg az tartott, teljes véletlenségből rátaláltunk a Chelsea Market-ra. Ez nem más volt, mint egy régi raktárépületből kialakított kis üzletek sora. Egyik bolt helyesebb volt, mint a másik. Volt pékség, halas, húsos, könyves bolt, kávézók, hangulatos kis büfék, virágbolt, ruhás, cukrászda…Örültünk hogy a véletlen, na meg az eső arra sodort minket.
Fél 6 magasságában indultunk vissza a lányokhoz. A sétát vissza már nem vállaltuk be, így metróra váltottunk. Szerencsére 2 sarokra a lányok lakásától van egy metróállomás, és ez a metróvonal végigfut kelet Manhattan-en, szóval nagyon kényelmes. 2 óra gyaloglás helyett, negyed óra alatt vissza is értünk. Elvileg a lányok estére egy brazil buliba terveznek menni, ha úgy alakul, akkor mi is velük tartunk. Majd meglátjuk, hogy kedvünk és erőnk épp hogy fog állni estére.

Ma Sziszivel megterveztük a hátra lévő pár nap programját, csak, hogy semmi ne maradjon ki. Hétfő: Broadway-on színház délután, este Rockefeller Center tetejére szeretnénk felmenni. Kedd: biciklikölcsönzés-bicajozás a Central Parkban, este 6-9 között a Múzeumok utcájában Múzeumok éjszakája lesz, ingyen be lehet menni a múzeumokba (Guggenheim, Metropolitan…). Szerda: vásárlás, este mozi, stílusosan megnézzük a Szex és New York II-t. Csütörtök: Manhattan déli része, hajóval menni egy kört a Szabadság szobor körül és az Ellis sziget körül. Aztán átsétálni a Brooklyn-hídon, megnézni a Wall Street-et, a Little Italy-t, Chinatown-t és a Soho-t. Péntek: buszozás Bostonba és onnan haza.

Mi továbbra is jól vagyunk, de azért már érezzük, hogy pár mérföldet ’magunka’ tettünk, mind autóval, mind gyalogosan.

Sok-sok puszi, Maci&Sziszi