Ahogy előre sejtettük, egy eléggé hosszúra nyúlt nap után ébredezünk. (05.29) A repülések a menetrend szerint történtek. A Róma-Boston táv számomra (Maci) nagyon hosszú volt. Jó persze próbáltam/tunk aludni, de azért valljuk be, ez nem az a pihenés. Még nekem is szűk volt egy idő után a hely, hát akkor Sziszinek…
A lényeg, hogy mi is, csomagjaink is megérkeztek egyben. A határon nem volt semmi extra ellenőrzés, megkérdezték miért érkeztünk, bescannelték az ujjainkat, megkérdezték, hogy van-e elvámolni valónk, és igazából ennyi is volt.
Az autókölcsönzőhöz busszal vittek át minket a reptérről. A tervezett autót meg is kaptuk, Dodge Caliber.
Mivel mégsem sikerült otthonról intéznünk a Boston meccsre a jegyeket, ez volt a következő intézendő. GPS kézben, Sziszi volán mögött, irány Boston belváros. Egyből bele a közepébe… Még viszonylag tűrhető forgalom volt. GPS állítom nálunk is fáradtabb volt, nem éppen állt gép létére a helyzet magaslatán. A lényeg, hogy kisebb kavargás (kb 1 óra) után, eljutottunk a bostoni arénához (TD Garden). Meglepetésünkre, az 1. jegyárusító helyen már sikerült is vennünk jegyet, arra a helyre, ahova eredetileg is szerettük volna. Gondolhatjátok, 2 NBA Konferencia döntő jeggyel a kezünkben, kellett egy rövid hatásszünet, mire felfogtuk, tényleg este mi is ott leszünk. Igaz, már pár napja tudatosodott bennem, hogy valami újszerű fog velünk történni, izgatott is voltam, de azért akkor kezdtem igazán érezni a az érzést, mikor ott tartottam a 2 jegyet a kezemben, és próbáltam elhinni, hogy ma este mi egy NBA meccsre megyünk. Nem is akár milyenre!!!
Kb. 5 óra magasságában értünk a szállásra. A várakozások szerinti a szoba. Semmi extra, a lényeg, hogy tiszta. Kicsit pihiztünk, aztán már készülődni is kellett, hogy jó időben már a csarnoknál legyünk. Hogy semmi esetre se lógjunk ki a hazai szurkolók sorából, még délután gyorsan vettünk 1-1 Celtics polót a Celtics Shop-ban. J Metróztunk egyet, az volt a legegyszerűbb módja, hogy eljussunk. A délutáni nyugis hangulathoz képest, estére benépesedett és bezöldült a TD Garden aréna környezete. Amerre csak néztünk, kis túlzással, de mindenkin vmilyen boston-i cucc volt. Nem semmi látvány volt. 1 órával kezdés előtt, fél 8kor nyitották a kapukat, persze, hogy az elsők között voltunk…
Majdnem a legtetején ültünk, de nem volt vészes a távolság, onnan is láttunk elég jól. Hát a hangulat leírhatatlan. Nem tudom mennyi a pontos befogadóképessége a csarnoknak, de 30.000 körül biztos voltunk. És ez az embertömeg, egyszerre énekel, kiabál, tapsol, szurkol…, hát egy kicsit nagyobb a hangzavar, mint egy Falco meccsen. J Szerintünk mindkét csapat játszott már ennél jobb meccset is, de így is voltak nagyon szép megoldások.
Nem mellékesen, félidő magasságában, már 23 órája voltunk fenn, küzdöttünk az álmossággal elég rendesen. Sziszi kávéval próbálkozott (mindezt otthoni idő szerint hajnali 3 óra körül), én meg antikávézóként vízzel, hogy még kibírjuk.
Végül győzött a Boston, benn vannak az NBA Final-ba. A szurkolók már mind azt skandálták, hogy lenyomják a Lakerst, úgy látszik, ők már tudnak vmit!
Éjfélre értünk vissza a szállás, és szó szerint ágynak zuhantunk. Fokyt.köv.
Puszi, Maci&Sziszi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése