2010. június 6., vasárnap

9. nap


Üdv Manhattan-ből, a 78. és 2. út sarkáról (ha vki szeretné megnézni a térképen), itt van a szállásunk, kedves ismerősök befogadtak minket!!!
Bár mára beterveztük Princeton-t, sajnos az időnkbe mégsem fért bele. Még útközben beugrottunk egy rövid vásárlásra, és igazából indulnunk is kellett New Yorkba, hogy az autót időben le tudjuk adni. (16 órát adtunk meg).
Meglepően szolid volt a forgalom, egy darabig…, aztán ahogy a Lincoln alagútban átszeltük a Hudson folyót, hogy New Jersey-ből átjussunk NY-ba, el is felejthettük, hogy milyen jól haladtunk addig. Az alagútból kiérve ugyanis a 42. utcára értünk fel, ami kellőképp be volt állva. Hát sok választásunk nem volt, végigaraszolgattunk rajta, jó fél órás menet volt a kb. 1 km-es táv. Szerencsére viszonylag időben voltunk, nem kellett nagyon amiatt aggódnunk, hogy túl sok késéssel vinnénk vissza az autót. Mivel a kezdeti csomagjaink száma kicsit már bővült az elmúlt 9 nap során, így először a szállás felé kanyarodtunk, ott kicuccoltunk, és csak utána vittük az autót a célpontba. ¾ órát késtünk, de semmit nem szóltak, meg sem említették, pedig Sziszivel már meg is dumáltuk, hogy mi lesz a szöveg, ha könyörögni kell, hogy ne számoljanak fel extra pénzt. Ahogy kijöttünk az autókölcsönző irodájából, Sziszinek lenyomtam egy óriási puszit, hogy ilyen ügyesen vezetett. Bár én is vezetettem egy keveset, azért az oroszlánrészét ő vállalta, szóval köszi Sziszi!
Mivel szállásunk a Central parktól keletre esik, az autókölcsönző meg nyugatra, ezért ’hazafelé’ átsétáltunk a parkon. Tökéletes kezdés!!! Először a 42. utca kocsival (Times Square utcája), aztán meg bemelegítő séta a Central Parkban. (Nem is fogom ám fel még, hogy itt járkálunk NYC-ben.)
Találkoztunk a lányokkal (akiknél alszunk), ők hívták két magyar barátjukat, és elmentünk egyet kajálni. Egy mexikói étterembe ültünk be, ahol nagyon finomakat ettünk.
Ancsáékkal megdumáltuk, hogy még egy utolsó közös estét kellene tartanunk, így fél 9-re ’randit’ beszéltünk meg a Times Square-en. Rengeteg ember, legtöbbjük turista, mindenfelé fényreklámok, amiktől szinte nappali világosság van az utcán. Minden utcasarkon rendőrök, akik egyrészt végzik a dolgukat, másrészt a legjobb személyek ha útbaigazításra van szükség.
Fél 11 körül indultunk haza, nem mással, mint egy Yellow Cab-bel, a klasszikus sárga taxival. Kiálltunk az út szélére és leintettünk egyet, úgy mint a filmekben. Sofőrünk egy egyiptomi srác volt, aki borzasztóan vezetett, na meg gyorsan. Egyszeri élménynek nagyon szupi volt, meg talán ez a legbiztonságosabb módja is az éjszakai közlekedésnek. Ja és nem mellékesen nem drága. Hárman utaztunk $10-ért. Metróval sem jöttünk volna ki jóval olcsóbban.
Most már elköszönök, elmúlt éjfél, és hát tudom, hogy holnap is gyalogolunk egy keveset.
Minden szupi itt velünk, remélem otthon is hasonló a helyzet!
(Ja az időjárás itt még változatlanul nyári, napközben elég izzasztó a helyzet.)
Puszi, Maci&Sziszi

Nincsenek megjegyzések: